Belföld

Csak tiszta házba jár segély Salgótarjánban is

Május közepétől csak azok kaphatják meg a munkanélküliek bérpótló juttatását, akik rendben tartják lakókörnyezetüket.

A helyi szociális rendelet csütörtöki módosítása szerint az ellátás feltétele, hogy a juttatásra jogosultak tiszta, rendezett állapotban tartsák az általuk életvitelszerűen lakott lakást, házat, sőt a házuk előtti járdát is.

Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta: aki igényt tart a bérpótló juttatásra, annak folyamatosan karban kell tartania lakhelyét, az udvart és a kertet, a kerítéssel határos területet, valamint a járdát. Emellett biztosítania kell az ingatlan higiénikus állapotát is. Mindezek betartását a Polgármesteri Hivatal közterület-felügyelői, valamint a Családsegítő Szolgálat munkatársai fogják ellenőrizni, aki az előírt feltételeket nem teljesíti, attól megvonják a bérpótló juttatást.

A rendeletmódosítással Salgótarján önkormányzata megteremtette a lehetőségét annak is, hogy az átmeneti segély egyes esetekben gyógyszercsekk, közüzemi csekk, étkezési csekk formájában legyen nyújtható. A polgármester indoklása szerint a gyakorlatban az tapasztalható, hogy a megítélt támogatást sokszor nem arra a célra használják fel a segélyezettek, amire eredetileg igényelték.

Salgótarjánban az átmeneti segélyre 2010-ben 2886 kérelem érkezett, melyből 2651 esetben, 1714 fő részesült átmeneti segélyben, 623 fő több alkalommal kapott támogatást. 970-nel több átmeneti segély megállapítása iránti kérelem érkezett tavaly az önkormányzathoz, mint egy évvel azelőtt. 2009-ben 8 millió forintot, 2010-ben már 13.6 millió forintot fizetett az önkormányzat átmeneti segélyként.

A nógrádi önkormányzatok közül mind több köti feltételhez a segélyfizetést, a sort az idén Rákóczibánya nyitotta, a városok többsége pedig már szintén meglépte legalább a bérpótló juttatás kifizetésénél az új, törvényi szabályozás szerint lehetséges megkötést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik