Belföld

Augusztus végére tolták a Margit híd felújításának határidejét

Szerződésmódosítással augusztus 31-re tolta ki a Fővárosi Közgyűlés a Margit híd felújításának határidejét szerdán.

Az előterjesztés szerint a határidő módosítása azért vált szükségessé, mert több olyan, előre nem látható műszaki nehézség adódott a felújítás során, amelyet nem lehet a tervezett határidőn belül és módszerrel megoldani.

György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztésében kifejtette: ilyen esemény volt, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megváltoztatta a díszkivilágítás műszaki tartalmát, a víznyomócső egyes helyeken máshol volt, mint az előzetes terveken, a budai oldali lépcsőknél pedig rosszabb állapotban volt a szerkezet.

Azért is szükséges a szerződés módosítása, mert a kivitelezést “nagyprojektnek” minősítették át, illetve több olyan kapcsolódó felújítást is el kell végezni, amely korábban nem szerepelt a szerződésben. A javaslat szerint a határidő meghosszabbításával összefüggésben a kivitelező nem támaszthat többletköltségigényt a fővárossal szemben; a megváltozott műszaki tartalomból eredő költségek érvényesítésére a törvény alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatnak le.

A módosítás nem érinti a tavaly augusztus végi, kötbérterhes átadási határidőt, ennek okairól a főváros és a kivitelező továbbra is vitában áll. A Margit híd rekonstrukcióját 2009. augusztus 21-én kezdték el. Az eredeti ütemterv szerint az ideiglenes átadásnak 2010 augusztusában kellett volna megtörténnie, de az engedélyek kiadásának csúszása miatt ez akkor elmaradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik