Belföld

Ősszel vitatják a sarkalatos törvények nagy részét

A Fidesz frakcióvezetője szerint már biztos, hogy 200 fős lesz a parlament, valamint, hogy a határon túli magyarok megkapják a szavazati jogot.

A sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül az Országgyűlés elé – erősítette meg Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Mint mondta, először a Széll Kálmán Tervhez és az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó jogszabálytervezetek érkeznek a parlamenthez; a sarkalatosak közül lesznek, amelyek “talán még beleférnek” a nyári ülésszakba, de döntő részük – így az önkormányzati, az Országgyűlésről, vagy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló előterjesztések – a szeptemberi, októberi hónapokban kerülhetnek sorra.

Két dolgot tudunk már az új választási szisztémáról, az egyik, hogy 200 fős lesz a parlament, a másik, hogy a határon túli magyaroknak megadjuk a szavazati jogot – jelentette ki az előrehozott választások lehetőségét kizáró Lázár János, aki szerint a többség ma a Fidesz-KDNP-frakcióban a vegyes választási rendszer mellett teszi le a voksát, az pedig, hogy a határon túli magyarok milyen formában kapnak szavazati jogot, még nyitott kérdés.

Azt nem gondolom, hogy mondjuk az én választókörzetem vagy városom életébe közvetlenül a határon túli magyaroknak egy választás alkalmával bele kellene szólniuk – fogalmazott a vezető kormánypárt frakcióvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik