Belföld

A BM nem tűri a félkatonai szervezeteket

A minisztérium szerint bűncselekmény, ha félelemkeltő csoportok etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben fellépnek.

“Az elmúlt hetekben többször kíséreltek meg különböző félkatonai szervezetek etnikai konfliktust szítani magyarok és cigányok között. Ezzel új bűnözési formát teremtettek meg” – áll a Belügyminisztérium sajtóosztályának közleményében. A tárca szerint a szervezetek mögött politikai felbujtók vannak, akik “rendet hirdetnek és rendetlenséget okoznak”.

A minisztérium leszögezi, hogy a közrend biztosításának joga a magyar államot illeti meg, amelyet a rendőrség segítségével gyakorol. Ezt a jogot akarják kétes hátterű szervezetek kétségbe vonni, az egyenruha erejével visszaélve pedig bitorolni – írják.

A BM emlékeztet, hogy három napja hatályban van a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely alapján hazánk területén nem lehet többé következmények nélkül, egyenruhában jogtalanul járőrözni, másokban riadalmat és félelmet kelteni.

“Nem tűrjük, hogy félelemkeltő csoportok bármilyen etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben fellépjenek. Ez bűncselekmény, és az elkövetőket, a rendbontókat a törvény erejével fogjuk felelősségre vonni” – fogalmaz a tárca sajtóosztálya közleményében.

A Belügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a rendőrség biztosította a rendet Gyöngyöspatán, Hajdúhadházon, és minden más településen meg fogja akadályozni a rendbontást. Nem engedi, hogy azt bármilyen civil keretek közé bújtatott szervezet veszélyeztesse, és felelőtlenül megzavarja az ország biztonságát, a települések nyugalmát – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik