Belföld

Mégis veszélyben vannak a védett állatok?

A természetvédő szervezetek nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium ugyan azt közölte, hogy nincs napirenden a vadászati törvény módosítása, természetvédők szerint mégis fennáll a veszély, hogy háttérbe szorulnak a természetvédelmi érdekek. Vadászati szakmai és érdekvédelmi szervezetek ugyanis továbbra is kiállnak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a Magyar Vadászati Védegylet elnökeként megfogalmazott javaslatához, mely védett állatokat tenne vadászhatóvá. A természetvédő szervezetek ezért nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és több tucat más természetvédelmi szervezet által aláírt levél szerint a frissen elfogadott új alaptörvény is kiáll a Kárpát-medencei élővilág sokszínűségének megóvása mellett. Ezért is elfogadhatatlan az a törekvés, hogy elsősorban külföldi vadászati igények kielégítése érdekében vadászhatóvá kívánnak tenni veszélyeztetett fajokat.

A Semjén-féle javaslatban azonban ráadásul szerepelt a Washingtoni Egyezményből származó feladatok felülvizsgálata, a nemzeti parkok vadászati jogosultságának elvétele és új állami források bevonása a vadgazdálkodásba, a rossz gazdasági helyzet ellenére. Ezek a javaslatok elfogadhatatlanok a természetvédők szerint.

A levélben azt írják, hogy ráadásul az állami természetvédelmi ágazatban jelentős forráselvonások történtek, szakmailag elismert személyiségek sorát távolították el, az állami természetvédelem meggyengült. A biológiai sokféleség védelme, az Európai Unió és Magyarország célkitűzései csak egy hatékony és erős állami természetvédelmi intézményrendszer és a természeti erőforrások fenntartható gazdálkodásával lehetséges. Az elmúlt év történései ezzel ellentétesek, a kormánynak lépéseket kell tennie, hogy a tendencia megforduljon – írják Orbán Viktornak a természetvédők.

Közben Gera Pál természetvédő magánemberként tiltakozását fejezte ki újabb közleményében, mert a vadászati szervezetek továbbra is kiállnak Semjén Zsolt javaslata mellett. A természetvédő szerint pénzügyi okok állna a háttérben, melyekről ezek a vadászati érdekvédelmi szervezetek mélyen hallgatnak, de közben magukat és a pártjukat fogó szervezeteket kiáltják ki egyedüli szakértőnek az ügyben. Gera Pál szerint valódi, őszinte párbeszédet kellene folytatni erről a kérdésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik