Belföld

Orbán a Facebookon válaszolt Fodor levelére

A miniszterelnök először örült Fodor sorainak, később viszont kedvetlenné tették az olvasottak.

“Hogy lehet az, hogy az 1989-es alkotmányt, amelyet mi együtt utasítottunk el, amelyet Te is elutasítottál, amelyet a Fidesz mindig is elvetett, most ilyen erővel veszed a védelmed alá? Bizonyára emlékszel, hogy az alkotmány átmeneti szabályait lefektető ellenzéki kerekasztal és a kommunisták közötti paktumot sosem írtuk alá” – kezdi levelét a kormányfő.

Orbán Viktor szerint az elfogadott új alkotmány Magyarország és minden magyar ember alaptörvénye, melyet jogi és politikai felhatalmazás alapján alkotott az Országgyűlés. “Áll szilárdan és megingathatatlanul a magyar népet képviselők több mint kétharmadának akaratából. Most ezekre az alapokra kell fölhúznunk 2012. január 1-jéig azt az építményt, amely boldogabb, elégedettebb, békésebb és szeretetteljesebb jövőt ad majd Magyarországnak” – fogalmaz a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy véli, fordulóponthoz jutott Magyarország. Az emberek nem kíváncsiak a régi vitákra, hanem azt várják, hogy “közösen teremtsük meg azt a Magyarországot, amelyet büszkén adhatunk majd át gyermekeinknek örökül.”

Fodor Gábor hétvégén írt nyílt levelet a közösségi oldalon a miniszterelnöknek. A volt szabad demokrata politikus ebben arra kérte a miniszterelnököt, fontolja meg még egyszer azokat a véleményeket, melyek aggodalommal tekintenek az elfogadás előtt álló új alkotmányra, és ne feledje, hogy ő most minden magyarért, nem csak támogatóiért tartozik felelősséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik