Belföld

Hétfő délben írja alá az új alaptörvényt Schmitt Pál

A köztársasági elnök április 25-én, a televízió nyilvánossága előtt szignálja Magyarország, hét elején elfogadott új alkotmányát.

Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője csütörtökön, az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: az államfő 14 órakor Horváth Gergely Domonkossal, a Magyar Posta igazgatóságának elnökével közösen ünnepélyes keretek között első napi bélyegzővel látja el a posta, új alaptörvény aláírása alkalmából kibocsátott ünnepi bélyegsorozatát.

A köztársasági elnök ezt követően, 19 órakor ünnepi köszöntőt mond a Magyarország új alaptörvényének aláírása alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a Művészetek Palotájában – fűzte hozzá.

Kövér László házelnök, az Országgyűlés elnöke kedden írta alá és küldte tovább Schmitt Pálnak Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét, amelyet a parlament ezt megelőzően hétfőn fogadott el, a kormánypárti politikusok és egy független képviselő szavazatával. A Jobbik-frakció tagjai nemmel voksoltak a határozathozatalon, míg az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt a szavazáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik