Belföld

Beismerték: köze lehet Rohácnak Fenyő János megöléséhez

A szlovák férfi DNS-e megegyezik azzal, amelyet a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren találtak.

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda a szerdán előzetes letartóztatásba helyezett Jozef Roháccsal szemben – derül ki a kényszerintézkedést követő bírósági és rendőrségi közleményekből.

Az előzetes letartóztatásról kiadott közleményekkel a magyar hatóságok először erősítették meg, hogy a szlovák állampolgárt a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben adták ki Magyarországnak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda azt a tájékoztatást adta a rendőrség honlapján, hogy “1998. február 11-én F. János budapesti lakos sérelmére elkövettet emberölés bűntette miatt” folytat nyomozást, és “az ügyben gyanúsított Jozef R. szlovák állampolgárt” szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A Fővárosi Bíróság a honlapján annyit közölt: “az előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt Josef R. ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőügyben elrendelte Josef R. gyanúsított előzetes letartóztatását” a szökés és elrejtőzés, a bizonyítási eljárás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel.

A szlovák Jozef Rohácot vasárnap hozták Magyarországra, ám ezt az Országos Rendőr-főkapitányság csak hétfőn erősítette meg. A férfit február 18-án fogták el, majd a Magyar Köztársaság kérelmének elbírálása után a Szlovák Legfelsőbb Bíróság elrendelte kiadatását. A férfit Magyarországon Fenyő János vállalkozó 13 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében akarják kihallgatni, bár erről a magyar szervek akkor még nem nyilatkoztak. A férfi ügyvédje szerint az egyetlen bizonyíték ellene egy hajszál, amely a Fenyő-gyilkosság helyszínéhez közel talált sapkában volt. A hajszál DNS-e ugyanis megegyezik Rohác DNS-ével.

A Fővárosi Főügyészség előterjesztést tett a Szlovákiából vasárnap hazahozott Jozef Rohac előzetes letartóztatására. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy május 20-áig előzetesbe helyezi Rohácot. A végzés nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik