Belföld

MSZP: Schmitt Pál ne írja alá az új alkotmányt

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője nyílt levélben kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott új alkotmányt.

Az ellenzéki pártelnök az MTI-hez is eljuttatott keddi levelében azt írja, az államfő “az egyedüli és utolsó ember ebben a pillanatban, aki még megállíthatja azt a folyamatot, amely Magyarországot tévútra téríti”.

Mesterházy Attila szerint a hétfőn elfogadott törvényszöveg nincs tekintettel az alapvető emberi és társadalmi, valamint szociális jogokra; “ez az alkotmány egyetlen pártnak az alkotmánya és nem az egész nemzeté”.

“A parlament legnagyobb ellenzéki pártjának nevében arra kérem, hogy élve az Ön számára biztosított jogkörrel ne léptesse hatályba azt az Alkotmányt, amelyet a demokráciáért felelősséget érző magyarok nem tekintenek a magukénak” – fogalmaz az MSZP elnöke, aki szerint Schmitt Pál történelmi döntés előtt áll, és a felelőssége is történelmi léptékű.

“Az alaptörvény aláírásakor mérlegelnie kell: a Magyar Köztársasághoz, a magyar néphez vagy egy párthoz lojális. Döntenie kell arról is, hogy pártutasításnak vagy demokratikus meggyőződésének engedelmeskedik” – írja Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke úgy értékeli, Schmitt Pálnak ez a döntése lesz az, amivel “beírja magát a történelembe, a jövő nemzedéke ez alapján mond majd ítéletet” róla.

Az Országgyűlés hétfői ülésén 262 igen, 44 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik