Belföld

Pintér visszaszólt a Jobbiknak

A belügyminiszter szerint a Jobbik félkatonai polgárőrszervezetei félelmet keltenek.

Ha közrendet akarnak, miért csinálnak rendetlenséget?! – tette fel a kérdést Pintér Sándor belügyminiszter a Jobbiknak, miután az ellenzéki párt vezetője, Vona Gábor napirend előtti felszólalásában közölte: Magyarországon nincs közbiztonság. A belügyminiszter szerint a Jobbik félkatonai polgárőrszervezetei félelmet keltenek. Kijelentette: egyéni politikai érdekből senki se veszélyeztesse a rendet. A parlament várhatóan délután kettőkor tér majd rá az új alaptörvény záróvitájára, majd zárószavazására. Az MSZP nem vesz részt az ülésen, az LMP egyelőre jelen van.

Pintér Sándor elmondta: nagyon rossz állapotban vette át az új kormány a rendőrséget, 3200 rendőr hiányzott az állományból. Azóta már 1800-an letették az esküt, és idén még 1800 rendőrt felvesznek. A belügyminiszter kijelentette: “Rend lesz, akkor is, ha egyesek egyéni politikai érdekeik miatt ezt veszélyeztetik!” Miközben a belügyminiszter beszélt, a Jobbik soraiból többen beszólogattak, ezért Kövér László házelnök rendre utasította az ellenzéki képviselőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik