Belföld

Lemondásra szólították fel Baka András legfőbb bírót

Két bíró a Fővárosi Bíróság összbírói értekezletén azt mondta: nem képviseli eléggé az érdekeiket.

Két bíró lemondásra szólította fel Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökét hétfőn, a Fővárosi Bíróság összbírói értekezletén – erősítette meg az MTI értesülését Szűcs Péter, az LB szóvivője, aki szerint a bírók azzal indokolták a felszólítást, hogy az elnök nem képviseli eléggé az érdekeiket.

Szűcs Péter szerint ez meglehetősen furcsa az utóbbi napok nyilatkozatai, levelezései alapján, mivel – mint mondta – az elmúlt másfél hétben három, a nyugdíjkorhatár csökkentésével kapcsolatos dokumentum is született. Azt mondta: azért is különösen érthetetlen ez a fellépés, mert a Magyar Bírói Egyesület Pesti Központi Kerületi Bíróságának alapszervezete is ugyanazt az aggodalmát fejezte ki a bírói korhatár megváltoztatásával kapcsolatban, mint amit az LB elnöke és a társai fogalmaztak meg korábban nyilvánosságra került leveleikben. A szóvivő szerint nem igaz, hogy az elnök nem próbált meg mindent, hogy a jogalkotót jobb belátásra bírja.

A hétfőn elfogadott új alkotmányban rögzített szabály szerint a bírák – akik a jelenlegi szabályok szerint 70 éves korukig dolgozhatnak – 30 éves koruktól az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatnak szolgálati jogviszonyban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik