Belföld

PC: a legtöbb embernek nincs pártja, újak jöhetnek

A társadalom nem tolódott együtt jobbra a pártokkal, nem lett konzervatívabb.

A Political Capital (PC) szerint a baloldal meggyengülésével és a szélsőjobboldal előretörésével nem állt meg a kétpólusú pártrendszer átalakulása. Juhász Attila vezető elemző szerint mára módosult az a tavalyi választásokig tartó helyzet, hogy gyakorlatilag a politikai elittel együtt bebetonozódott az MSZP-Fidesz szembenállás, a hazai pártrendszer erős jobbratolódása a szociáldemokrata pártok, Európában már évek óta megfigyelhető válságával összhangban zajlott.

A PC munkatársa kiemelte: a Fidesz dominanciájának alapvető oka, hogy az ellenzéki pártok támogatottsága viszonylag alacsony, szövetkezésük egymással nem reális. A kormánypárt azonban – kormányzati pozícióban nem meglepő módon – szinte minden közvélemény-kutatás szerint több százezer szavazót vesztett az elmúlt időszakban. Ez az új pártok létrehozására adhat ösztönzést – tette hozzá Juhász Attila.

Az elemző úgy látja, a legnagyobb tömeget ma azok a választók jelentik, akiknek nincs pártjuk. Ez még akkor is feszültséget teremt a pártrendszerben, ha a népes csoport legnagyobb része politikailag passzív. A Political Capital szakembere abban is feszültséget lát, hogy a politikai jobbratolódás nem járt együtt a választópolgárok átfogó értékváltozásával, vagyis a társadalom nem lett tradicionalistább, konzervatívabb vagy vallásosabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik