Belföld

Muslincacsapkodás a Parlament előtt

A vám- és pénzügyi dolgozók így tiltakoztak a kormányzati megvonások ellen.

Kedden körülbelül száz ember vett részt a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) által ,,Muslincacsapkodó fináncok akciója” elnevezéssel szervezett figyelemfelkeltő demonstráción. A “muslincacsapkodáshoz” légycsapókat is osztottak a helyszínen.

Holecz Gábor, a VPDSZ elnöke a Kossuth-szobor közelében felállított pódiumon elmondott beszédében hangsúlyozta: a vám- és pénzügyi dolgozók lassan szinte minden eddig jogszerűen járó többletjuttatásukat elvesztik a különböző kormányzati megvonások miatt.

Mint mondta, a kabinet radikálisan csökkenti az általuk lakásvásárlásra felvehető kedvezményes kölcsön összegét, továbbá megszünteti az albérlet után felvehető támogatást is. A szakszervezeti vezető kifogásolta a túlórapénzek kifizetésének elmaradását, illetve a korábban “bennragadt” szabadságok kérdésének kezelését. Holecz Gábor közlése szerint bíróságon támadták meg azt a döntést, amely alapján a gépjárművezetői pótlékot ezentúl csak a megkülönböztető jelzéssel közlekedők kaphatnák meg.

A VPDSZ vezetője kiemelte továbbá, hogy a szolgálati nyugdíj lehetőségének megvonásával az utolsó alkotmányos pluszjuttatásukat veszthetik el a vám- és pénzügyi dolgozók. Holecz Gábor úgy fogalmazott, a kormány lépéseiről az egyeztetések elmaradása miatt csak különböző “szóbeszédekből” értesülnek, és – mint mondta – “a diktatúra jegyei fedezhetők fel” a demonstráló szakszervezettel szembeni kormányzati bánásmódban.

Az országos demonstrációt szombaton rendezik meg a Hősök terén, majd a Parlament előtt. Ide várják a hivatásos, szerződéses és nyugállományú börtönőröket, katonákat, nemzetbiztonsági és polgári védelmi dolgozókat, rendőröket, tűzoltókat és a vámosokat is. A rendvédelmi dolgozók 24 órás tüntetésre készülnek. A demonstrációs bizottság vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint a tüntetéssorozatot a kormánnyal kötött megállapodás megkötéséig folytatni fogják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik