Belföld

Elismeréssel tennék vonzóbbá az egészségügyi pályát

A magas fizetés önmagában nem képes gátat szabni a migrációnak, a dolgozók társadalmi megbecsülésére is szükség van.

Az év egészségügyi szakdolgozója című pályázatot kedden hivatalosan is meghirdették, a kezdeményezők fő célkitűzése, hogy vonzóbbá tegyék ezt a pályát, és javítsák a szakdolgozók elismertségét – mondta a pályázat egyik kiírója, a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány képviselője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Berencsi György kifejtette: nap mint nap hallani arról, hogy orvosok, ápolók hagyják el az országot, jobb megélhetés és előrejutás reményében. Így viszont az ő képzésük nem befektetés, hanem csak veszteség az állam számára – hangsúlyozta. Utalt arra: Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is megfogalmazta korábban, hogy a magas fizetés önmagában nem képes gátat szabni a migrációnak, a dolgozók társadalmi megbecsülésére is szükség van.

A pályázatot először hirdették meg, egyéni és csoportos kategóriában. Egyéni kategóriában az idén három szakterület – a felnőttápolás, a szülészet és a gyógytornász szakma – képviselőit jelölhetik a kórházak orvosi és ápolási vezetői. A csoportos kategóriában pedig az említett szakmai vezetők együttes ajánlással jelölhetik intézményükben dolgozó szakdolgozói csapatukat.

A jelölteket a szakma mellett a betegek is értékelik, a zsűri az egy hónapon keresztül tartó felmérés, valamint az intézmény vezetőinek értékelése alapján bírálja majd a jelölteket.

A nyertesek a szakmai elismerés mellett pénzjutalomban is részesülnek: az egyéni kategóriák győztesei fejenként százezer, a csoportban indulók pedig összesen hatszázezer forintot kapnak.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke azt mondta, több száz jelöltre számítanak. Hozzátette: bízik abban, hogy a pályázattal hagyományt teremtenek, és az nemcsak a jelenlegi, hanem a leendő egészségügyi szakdolgozók munkájára is motiválóan hat majd.

A pályázatra április 12-től június 10-ig várják a jelöléseket, a nyerteseket július 10-én a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának diplomaosztóján hirdetik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik