Belföld

Schmitt: a kétkedők nem csinálnak forradalmakat

A köztársasági elnök reméli, hogy a sarkalatos törvényekhez már mindenki hozzászól, és alakítja is ezeket.

Schmitt Pál parlamenti beszédében elmondta, minden nemzetnek szüksége van arra, hogy legyenek kapaszkodói, amelyekhez ragaszkodik, de sajnálatos módon vannak, akik tagadják ezek megkérdőjelezhetetlen létét. Szerinte a kétkedők nem csinálnak forradalmakat, és nem marad utánuk semmi, csak az értéktagadás, mert csak a messzebbre gondolkodók maradnak meg – számolt be az Országgyűlés hétfői üléséről a Policity.eu.

Kiemelte: Magyarországnak szüksége van arra, hogy megalkossa új alaptörvényét úgy, mint azt a volt szocialista országokban tették. Schmitt Pál úgy fogalmazott: „fontosnak és üzenetértékűnek érzem, hogy Magyarország Alkotmánya azt az évszámot viselje, amikor Magyarország elsőként tölthette be az európai uniós elnökséget”.

Hangsúlyozta, bízik benne, hogy a sarkalatos törvényekhez már mindenki hozzászól, és alakítja is ezeket. Kijelentette: minden érv egyenértékű, a nagyobbnak és a kisebbnek is egyaránt figyelemmel kell kísérnie a másikat, hogy az alkotmány tervezete a magyar polgároknak megfelelően határozza meg az alapokat. Ennek része lesz a család védelme és az egészséges környezet iránti felelősség is, valamint a generációk tudásának, tapasztalatának összesűrítése.

Olyan alaptörvényre van szükség, amely betűiben hordozza a szellemi irányítást és keretet ad a mindennapoknak.

A köztársasági elnök minden képviselőnek, szakértőnek megköszönte a hozzájárulást és egyúttal minden magyar embernek, aki kinyilvánította véleményét az alkotmányozás során.

AJÁNLOTT LINK:

Élőben a Tisztelt Házból (Policity.eu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik