Belföld

A Jobbik “lehazaárulózta” a kormányt

Dúró Dóra szerint a körvonalazódó végleges alkotmányszöveg egyértelművé teszi, hogy ez "egy párturalmi" alaptörvény lesz.

A Jobbik szerint “minősített hazaárulás”, hogy egyetlen kormánypárti képviselő sem támogatta a név szerinti szavazáson azt az alkotmányhoz benyújtott jobbikos módosító indítványt, amely az új alaptörvényben rögzítette volna a föld- és ivóvízvagyon magyar kézben tartását – jelentette ki Dúró Dóra hétfőn a szavazásokat követően.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: pártja szerint a magyar föld és ivóvíz védelme az egyik legfontosabb pontja kellett volna hogy legyen az új alkotmánynak, hiszen ezek a következő évtizedek meghatározó ágazatainak alapjai.

Dúró Dóra sajnálatosnak nevezte, hogy a 20 jobbikos módosító indítványból egyet sem támogatott a kormánytöbbség, így az ügynöklisták nyilvánosságra hozását, a politikusi álláshalmozás tiltását, a halálbüntetés visszaállítását vagy a privatizáció jogszerűségének felülvizsgálatát sem.

Az ellenzéki politikus elmondta: a körvonalazódó végleges alkotmányszöveg egyértelművé teszi, hogy ez “egy párturalmi alkotmány lesz”, és pusztán annyi történik, hogy az “eddigi rákosista alkotmány helyett orbánista alkotmány születik”, ezért a Jobbik az április 18-i zárószavazáson nem támogatja majd az új alaptörvényt.

Novák Előd az MTI-nek szintén megerősítette: kitartanak a mellett az álláspontjuk mellett, hogy politikailag hazaárulásnak minősül módosító javaslatuk leszavazása. Méltatlannak inkább azt tartom, hogy a szavazás folyamán az Országgyűlés elnöke nem tudott uralkodni magán – folytatta a jobbikos képviselő, aki beszámolt arról: a szavazáskor a fideszes képviselők között ülő Kövér László “idiótának, hülyének és gazembernek” nevezte őt, csak éppen ezt a közvetlen környezetében ülőkön kívül mások nem hallhatták. Egy házelnök ilyet nem engedhet meg magának – tette hozzá Novák Előd.

A Fidesz frakcióvezetője felháborítónak tartja a Jobbik stílusát, aki visszautasította, hogy bármely képviselőt bárki is hazaárulónak nevezzen Magyarországon. Lázár János szerint egyébként a Jobbik javaslatai támogathatatlanok, jogi és tartalmi értelemben is minősíthetetlenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik