Belföld

Robbanás a VII. kerületben: hétfő este hazamehet a lakók zöme

A szerdai detonáció miatt három lakást teljesen újjá kell építeni.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a robbanás a régi, kétszintes bérház második emeleti lakásában történt. A mentésben 50 tűzoltó vett részt, minden bizonnyal gázrobbanás volt a lakásban. A történtek miatt a társasház mind a 29 lakását kiürítették. A házban 60-an éltek, közülük 10 lakás lakói, összesen 18 ember kért segítséget az önkormányzattól. Őket üres önkormányzati lakásokban, illetve egy panzióban helyezték el átmenetileg.

Miután a romokat eltakarították, statikus szakértő vizsgálta meg a lakásokat. A 29 lakás közül egyébként 6 önkormányzati, a többi magántulajdonban van. Azok, akik nem kértek segítséget az önkormányzattól, rokonoknál, ismerősöknél és szállodában töltik a következő napokat.

Vető Marietta, a VII. kerületi önkormányzat szóvivője a Független Hírügynökségnek pénteken azt mondta, a helyszínen folyamatosan, és az egész hétvégén dolgoznak a szakemberek. A lakók a tervek szerint már hétfő este, de legkésőbb kedd délelőtt hazatérhetnek, kivéve abba a három lakásba, amelyek olyan súlyosan megsérültek a detonációban, hogy lakhatatlanná váltak. Ezeket vissza kell bontani és újjá kell építeni teljesen. Jelenleg az alsó szinten lévő lakások aládúcolását végzik, ha ezzel végeztek, a szakemberek ugyanezt megteszik az emeleten is.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy szomszédos hotelbe már összesen 18-an költöztek át, vagyis az előző naphoz képest plusz négy ember tölti ott az éjszakát. Ők azok, akik segítséget kértek az önkormányzattól. A számlát az önkormányzat fizeti, addig maradnak, amíg nem térhetnek haza.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.