Belföld

Hol van a romagyilkosok FBI-profilja?

Az elsőrendű vádlott ügyvédje szerint a nyomozati anyagban nincs.

Hiányoznak a rendőrségi nyomozati anyagokból azok a jellemrajzok, profilok, amit az FBI-ügynökök készítettek a romagyilkosságokat elkövető személyekről a feltételezett tettesek elfogása előtt – tudta meg a Magyar Nemzet az egyik ügyvédtől.

Az emberölés-sorozattal vádolt K. Árpád (a képen) jogi képviselője hangsúlyozta, a dokumentumokban mindössze annyi szerepel, hogy az amerikai ügynökök szerint a tiszalöki emberölést katonai múltú személy követhette el.

A tiszalöki gyilkosság után egy hónappal, 2009 tavaszán FBI-ügynökök érkeztek a fővárosba, hogy az ügy nyomozásában segítsenek. Betekinthettek valamennyi nyomozati iratba, és megismerhettek minden olyan információt, amelyre a feltételezett elkövetők személyiségrajzának elkészítéséhez szükségük lehetett, így érdekesek lehetnek az általuk elkészített profilok is – írja a lap.

AJÁNLOTT LINK:

Az elkövetők FBI-profiljára kíváncsiak (Magyar Nemzet)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik