Belföld

Megtörte a hallgatást Kulcsár Attila

Kulcsár újabb háttéralkukról beszélt a tárgyaláson.

A sokmilliárdos sikkasztás vádjával ellene és 17 társa ellen folyó büntetőper megismételt elsőfokú eljárásának tárgyalásán Kulcsár Attila arról beszélt: számos ügyfele úgy kereste meg, hogy mások ajánlották őt, mint olyan brókert, aki magas hozamokat tud biztosítani a pénzügyi befektetőknek.

Kulcsár óriási sikerdíjakat ígért ügyfeleinek, akik a vádlott szerint nem nevezhetik magukat becsapottaknak. A volt bróker a tárgyaláson többtucatnyi sikerdíjas ügyfelét nevezte meg, köztük Karl Imre volt szocialista politikust, Pintér Dezsőt, a TV2 korábbi elnökét, Mudura Sándor erdélyi vállalkozót.

Kulcsár megjegyezte, hogy vannak olyan egykori ügyfelei, akik hasonló háttér-megállapodások miatt a vádlottak padjára kerültek, ahonnan azonban 50-60 ember hiányzik, noha évekig súlyos milliókkal-százmilliókkal tömte a zsebüket a K&H Bank brókercégén keresztül.

Az exbróker azt mondta, rengeteg tőzsdei, tőzsdén kívüli és határidős ügyletet bonyolított, amikről a perbeli szakértők máig nem derítettek ki semmit sem. Kulcsár elmondta: 8-10 ügyfélcsoportja volt, akik a konkrét tranzakciókkal nem foglalkoztak, csak a hozam érdekelte őket.

Az exbróker fenntartotta: nem ártatlan, megérdemelte eddigi büntetését, még akkor is, ha nagyrészt megalapozatlannak tartja a vádiratot. Kulcsár Attila és védője indítványozta, hogy a bíróság a megismételt eljárásban újra hallgassa meg tanúként ügyfeleit.

A cselekmények után 8-10 évvel már az elévülés miatt nem valószínű, hogy újabb gyanúsítottjai, vádlottjai lehetnének a Kulcsár-ügynek. A Kulcsár-ügyben az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek – magánszemélyek és egyes állami vállalatok – pénzét, és ezzel sokkmilliárdos kárt okozott.

A büntetőper tavaly újrakezdődött elsőfokú eljárása még a vádlottak meghallgatásánál tart. A 18 vádlott között vannak Kulcsár egyes ügyfelei, magánszemélyek és állami vállalatok korábbi vezetői, valamint a K and H Bank elnök-vezérigazgatója, akit azonban 2008-ban első fokon egyszer már felmentett a Fővárosi Bíróság.

Akkor Kulcsár 8 évet és 230 milliós pénzbüntetést kapott, több vádlott-társát sújtották letöltendő szabadságvesztéssel, illetve több tíz- vagy százmilliós pénzbüntetéssel. A Fővárosi Ítélőtábla azonban egy éve megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú döntést, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik