Belföld

Energiavámpíroktól tartanak az óbudai óriáspanelben

A közös képviselő nem meri közölni az fűtésszámlákat, mert másoktól "szívták el" a hőt azok, akik télen nem fűtöttek.

Magyarország legnagyobb társasházában, a 884 lakásos, háromezer lakója miatt Faluháznak is nevezett óbudai óriáspanelben közel 1,2 milliárd forintért szigeteltek, korszerűsítették az épületet egy éve. A próbaidő után most kellene átállni a lakásonkénti egyedi fűtésszámlára. Ám a közös képviselő egyelőre nem meri elmondani a számokat a lakóknak, annyira nagyok az eltérések a lakások között – írja az Index.hu.

A nemrég elvégzett mérések szerint ugyanis többen a lakók közül egyáltalán nem fűtöttek télen: 0-ra tekerték a radiátort, mert úgy érezték, hogy a lakásban így is megvan a 18-20 fok. Arra viszont nem gondoltak, vagy ha gondoltak, nyilván elhessegették maguktól a gondolatot, hogy így a szomszédjuk fűti lakásukat a válaszfalon keresztül. Vagy másképpen megfogalmazva: energiavámpírként szívták a meleget a szomszéd lakásból. Ez forintban azt jelenti nagy vonalakban, hogy míg a nem fűtőknek 7-10 ezres lenne a fűtésszámla, a “kazánlakás” tulajdonosának meghaladhatná a 25-30 ezer forintot havi átalányban.

Most egy igazságos kompenzációs rendszer kitalálásán dolgoznak.

AJÁNLOTT LINK:

Energiavámpírók az óbudai óriáspanelben (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik