Belföld

A moszkvai ingatlanügy Kiss Péternek nem volt gyanús

A szocialista politikus megerősítette, a KEHI az általa hitelesített jegyzőkönyv alapján dolgozhatott.

A Központi Nyomozó Főügyészség a volt kancelláriaminisztert a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet 2008-as értékesítése ügyében hallgatta meg. Kiss Péter azt mondta: azért idézték be, hogy igazolja: valóban ő hitelesítette a 2008-as dobogókői kormányülésen készült jegyzőkönyvet, amely alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálta az ügyet.

A szocialista politikus elmondta: azon a kormányülésen valóban szó volt három külföldi ingatlan, köztük a moszkvai kirendeltség hasznosításáról, ő azonban nem gyanakodott szabálytalanságra.
Kiss Péter után Iváncsik Imre titkosszolgálatokért felelős államtitkár meghallgatását is elkezdték, és az MTI információi szerint kikérdezik Ficsor Ádámot, Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnökét is.

Az ügyben február végén már tanúként meghallgatták Göncz Kinga volt külügyminisztert is.
Az eljárás három gyanúsítottját – Horváthné Fekszi Márta volt külügyi államtitkárt, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjét és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet – februárban vették őrizetbe, majd szabadlábra helyezte őket a Bíróság.

A gyanúsítottak a nyomozóhatóság szerint – az árfolyamveszteségre is tekintettel – csaknem 7 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a moszkvai ingatlanügylettel az államnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik