Belföld

Vérvizsgálatra várnak Devecseren

Azt, hogy a térségében javulásnak indultak a vérszegénységben szenvedők, aggasztó jelenségnek vélik a szakemberek.

Egy nem hivatalos, nem reprezentatív felmérés alapján a megkérdezett 198 devecseri lakos 98 százaléka szükségesnek tartja, hogy a hatóságok végeztessenek teljes körű vérvizsgálatot a környéken élők körében – írta keddi számában a Népszava.

A lap szerint a legtöbben lehetőleg független, akár külföldi laboratórium bevonását tartanák célszerűnek. Sokan ugyanis arról számoltak be, hogy bár korábban elvégezték náluk a vérvizsgálatot, az eredményről azonban nem kaptak semmiféle tájékoztatást. Az pedig, hogy Devecser térségében javulásnak indultak a vérszegénységben szenvedők, nem kedvező jelnek, hanem aggasztó jelenségnek tekinthető – vélik pontosan meg nem nevezett szakemberek.

A lap ismertette: a vérszegénységet elsősorban a vashiány okozza. A javulás tehát feltehetően az iszapban – és a porban – található arzénnak tudható be, mert ez az anyag a vérben vasmegkötő hatást fejt ki – írta a lap, amely szerint vélhető, hogy a térségben szervezett véradások is inkább csak szimbolikus, megnyugtatásnak szánt akciók lehetnek, mert az itt levett vért a gyógyászatban aligha használják fel.

A lap arról is beszámolt, hogy lebontják a város legnépszerűbb háziorvosának rendelőjét, de újról várhatóan nem gondoskodnak, így a doktor valószínűleg elhagyja Devecsert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik