Belföld

Rendvédelmi nyugdíj és életpálya: nincs megállapodás

Egyre valószínűbb, hogy áprilisban tüntetéssorozatot tartanak a szakszervezetek.

A keddre összehívott rendkívüli ülésen sem sikerült megállapodnia a rendvédelmi szakszervezeteknek a Belügyminisztériummal (BM) a nyugdíjról, illetve az életpályamodellről. Pintér Sándor belügyminiszter a tanácskozáson azt mondta, azért hívta össze a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumának rendkívüli ülését, hogy összegyűjtse a szakszervezetek javaslatait, amelyeket a kormány előtt képviselni tud. Napirend előtt hangsúlyozta, hogy egy korábbi ülésen ezt már kérte, de az érdekképviseletektől csak egyetlen javaslat érkezett. Közölte, a parancsnoki kart kéri fel arra, hogy gyűjtse be a teljes állományból a javaslatokat, mert csak így tudhatja meg a BM, hogy milyen életpályamodellt kell kidolgoznia.

Pover Pál az érdekképviseletek nevében azt mondta: a múlt pénteki ülésen egységes álláspontot fogalmaztak meg, “halálpálya-” helyett életpályamodellt szeretnének, illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését és korszerű munkaeszközöket. Úgy vélte, “fordítva ülnek a lovon”, mert nem az érdekképviseleti oldalnak kellene javaslatokat tennie. Hallani szeretnék a kormány javaslatait, amelyekre reagálni fognak – mondta, hozzátéve: a szakszervezetek készen állnak a tárgyalások folytatására, ha szóban és írásban tájékoztatást kaptak a kormány terveiről.

Pintér Sándor erre úgy reagált: csak általánosságokat fogalmaztak meg eddigi javaslataikban a szakszervezetek, de konkrét lépéseket nem. Szerinte az biztosan nem valósítható meg, hogy aki most lép állományba 18 évesen, az a most hatályos szabályok szerint menjen nyugdíjba.

Ezt követően az ülést lezárták. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke az ülést követően azt mondta: továbbra is fennáll, sőt erősödött az április 9-étől bejelentett demonstrációsorozat megtartásának esélye, mert konkrét javaslatokat vártak a kormánytól, de ilyenek az ülésen nem hangzottak el.

Az elvárásuk az, hogy az állam ne csorbítsa szerzett jogaikat és juttatásaikat. A szolgálati nyugdíjrendszer megváltoztatásáról is készek tárgyalni, de a változtatások szerintük csak a jövőben belépőkre vonatkozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik