Belföld

A kislétai “kivégzéssel” folytatódik a romagyilkosok pere

A Szabolcs megyei településen két éve egy anyát lőttek agyon, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették.

A kislétai gyilkosság negyedrendű vádlottjának meghallgatásával folytatódik ma a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében zajló büntetőtárgyalás a Pest Megyei Bíróságon.

A Miszori László vezette bírói tanács azért a negyedrendű vádlottat, Csontos Istvánt hallgatja meg, mert az első-, másod- és harmadrendű vádlott egyelőre nem kíván vallomást tenni. Csontost azzal vádolják, sofőrként segítette társait a bűncselekményben.

A vádirat szerint az előzetes letartóztatásban lévő rasszista, neonáci nézeteket valló vádlottak 2009. augusztus 2-án éjjel rontottak rá az alvó cigány családra, majd a lakásba betörve agyonlőtték az ágyában fekvő 45 éves anyát, 13 éves lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. Az áldozatokra majd négy órával később rokonok találtak rá.

Az akkori országos rendőrfőkapitány a kislétai gyilkosság utáni reggel 100 millió forintra emelte a romák elleni támadásokkal összefüggésben korábban meghirdetett 50 milliós nyomravezetői díjat.

A négy férfit a rendőrök a kislétai gyilkosság után majdnem három héttel, 2009. augusztus 21-én egy debreceni szórakozóhelyen – amely mindegyikük munkahelye volt – fogták el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik