Belföld

Csődközelben a harkányi gyógyfürdő

Csőd közeli helyzetbe került a Harkányi Gyógyfürdő Zrt., és csak a hitelezőkön múlik a cég felszámolásának megindítása.

Az Új Dunántúli Napló értesülései szerint a Baranya megye legnagyobb fürdőlétesítményét üzemeltető, városi többségi tulajdonú cég gazdálkodási nehézségei főként abból fakadnak, hogy több tételben kölcsönt nyújtott az önkormányzatnak. Ebből, és egyebek mellett az elmaradt közüzemi díjakból fakadó kintlévőség összege ma már 350 millió forint, a fizetési határidő pedig tavaly decemberben lejárt.

A cég pénzügyi helyzetét tovább rontja, hogy az elmúlt években kötött bérleti szerződések rendezetlenségéből fakadóan további több tízmillió forintra is hiába vár.

A kintlévőségek összege elegendő lenne az adóhatóság és több beszállító felé fennálló több százmillió forintos tartozás rendezésére, ám a legnagyobb adós, a szintén forráshiánnyal küzdő város belátható időn belül nem tudja rendezni adósságát.

A kialakult helyzetben csak a hitelezőkön múlik, hogy a lejárt követelésekre hivatkozva kezdeményeznek-e felszámolási eljárást a cég ellen. A felszámolás nemcsak a cégre, hanem a városra nézve is komoly következményekkel járna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik