Belföld

Romagyilkosságok: Cs. István szerint hiányzik egy vádlott

A negyedrendű vádlott szerint nem biztos, hogy mindenki "bent van", akinek köze van a támadássorozathoz.

Cs. István erről a büntetőper harmadik, pénteki tárgyalási napján beszélt a Pest Megyei Bíróságon.

A vádlott – ügyvédje kérdésére – elmondta, hogy elfogása napján, első gyanúsítotti kihallgatásakor, amikor a rendőrök ablakot nyitottak a földszinti kihallgató helyiségben, félbe akarta szakítani a vallomástételt, mert nagyon féltette a családját.

“Hol vannak azok, akikről Árpi beszélt, nincsenek a vádlottak padján!” – fakadt ki a negyedrendű vádlott, arra célozva, hogy a hatóságok, szerinte, nem kerítették kézre K. Árpád elsőrendű vádlott minden bűntársát.

Annyit a vádirat is rögzít, hogy abban a rablásban, ahol a támadássorozathoz szükséges fegyvereket zsákmányolták az elkövetők, négy ember vett részt: K. Árpád és a testvére, K. István másodrendű, valamint P. Zsolt harmadrendű vádlott, illetve egy negyedik, mindmáig ismeretlen személy.

A pénteki tárgyalás végéhez közeledve több vádlott is jelezte, hogy fáradt, nem tud ilyen sokáig koncentrálni, ezért kérték, hogy hagyják abba a tárgyalást. A bíró erre reagálva azt mondta, hogy a tárgyalások idejét nem a vádlottak szabják meg, és nem lehet, hogy csak délelőtt tárgyalnak.

“Ez így nem fog menni, akkor három évig eltarthat ez a tárgyalás” – jegyezte meg Miszori László, az ügyben eljáró öttagú büntetőtanács elnöke.

Eddig csupán Cs. István tett vallomást. A pénteki tárgyaláson K. István másodrendű vádlott is jelezte, hogy a későbbiekben majd összefüggő vallomást tesz.

A pénteki tárgyalás javarészt azzal telt, hogy Cs. István vallomást tett a 10. vádpontban, a tiszalöki támadás ügyében, ahol ő először szerepel a vádiratban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik