Belföld

Beperelte a Blikk a Köztársasági Elnöki Hivatalt

Balsai István fideszes országgyűlési képviselő fiának fizetését akarják kiszedni Schmittékből.

Pert indított pénteken a Blikk a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) ellen, hogy a nyilvánosság is megtudhassa, mennyi pénzért foglalkoztatja a KEH megbízási szerződéssel Balsai István fideszes országgyűlési képviselő fiát.

Mindenkinek joga van megtudni, hogy az állami intézmények hogyan költik el a közpénzeket, és ennek a jognak érvényt lehet szerezni, akár az elnöki hivatallal szemben is – mondta a lapnak Földes Ádám, a Transparency International (TI) magyarországi vezetője. A TI segítségével Németh L. Zsolt ügyvéd képviseli a Blikket.

Február közepén a Független Hírügynökség is tett fel kérdéseket a Köztársasági Elnöki Hivatalnak ifj. Balsai István foglalkoztatásával kapcsolatban. A KEH-ből érkező válasz szerint az ügyvéd jogi tanácsadói feladatokat lát el megbízás alapján. Ezen feladat esetében nem volt pályáztatás, “mert a Köztársasági Elnöki Hivatal szervezeti és működési szabályzatában nem került meghatározásra olyan munkakör, amelynek betöltéséhez pályáztatás lenne szükséges” – írta a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatala. Azt nem közölték, mennyi fizetést kap a munkájáért ifj. Balsai István, illetve meddig szól a megbízatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik