Belföld

A kormányfőnél többe kerül a szóvivője

Szijjártó Péter még egy ideig félmillióval többet visz haza Orbán Viktornál.

Továbbra is jócskán kétmillió forint felett keres az elszámoltatási kormánybiztos és a kormányfő szóvivője – írja a Népszabadság. A lap szerint a fizetéscsökkentésükre vonatkozó törvényjavaslat a lehető leglassabb ütemben megy keresztül a parlamenti procedúrán.

Orbán Viktor az ország nehéz gazdasági helyzetével indokolta tavaly, hogy kétmillió forintos bérplafont vezetnek be a közszférában. Ez azonban a jelek szerint nem vonatkozik szóvivőjére, és elszámoltatási kormánybiztosára.

A vagyonnyilatkozatokból derült ki, hogy Budai Gyula és Szijjártó Péter fizetése jelentősen meghaladja a kétmilliót, mindketten csaknem félmillióval keresnek többet Orbán Viktor miniszterelnöknél, úgy kilencszázezerrel többet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnél.

A képviselői vagyonnyilatkozat nyilvánosságra hozásának másnapján Szijjártó Péter Ágh Péter fideszes képviselővel közösen benyújtott egy javaslatot a kínos helyzet orvoslására, az előterjesztést azonban a Népszabadság szerint „altatják”.

A javaslat parlamenti napirendre tűzéséről egyelőre szó sincs, hiszen az Országgyűlés április közepéig kizárólag az új alkotmányt tárgyalja. Így Szijjártó és Budai április végéig bizonyosan több mint kétmillió forintos fizetést húz.

AJÁNLOTT LINK:

Szijjártó még egy ideig félmillióval többet keres Orbánnál (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik