Belföld

Nem tárgyalták a Magyar Hírlap honlapjának feltörését

A testületi elnök szerint ez az ügy nem tartozik a nemzetbiztonsági bizottsághoz.

Nem tárgyalta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Magyar Hírlap honlapja ellen március 20-án intézett hacker-támadást – nyilatkozta az MTI-nek a testület szocialista elnöke. Vadai Ágnes az MTI kérdésére hangsúlyozta: fenntartja eddigi álláspontját, hogy “ez nem a bizottsághoz tartozó téma”, ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy a bizottság foglalkozzon az üggyel.

A Magyar Hírlap március 22-én arról írt, hogy a bizottságban többségben lévő fideszes tagok a március 29-i ülésen felvetik a napilap internetes oldalának feltörésének témáját, amelyet – az Index szerint – valószínűleg román nacionalista hackerek követtek el.

Az MTI megkérdezte a bizottság két fideszes tagját, Németh Szilárd Istvánt és Tóth Józsefet is. Mindketten azt mondták, hogy a zárt ülés ténye és a titoktartási kötelezettségük miatt nem tudnak közölni semmiféle információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik