Belföld

Gyurcsány: szociálisan érzéketlen alkotmánya lesz Magyarországnak

Az egykori miniszterelnök Szolnokon bírálta az alaptörvényt és annak előkészítését.

Orbán Viktor nem tanult elődei hibáiból, kormánya felelőtlen ígéreteinek és intézkedéseinek árát ráadásul az előző ciklusokkal ellentétben nem a tehetősebbeknek, hanem az egyébként is megélhetési gondokkal küszködőknek kell megfizetniük – jelentette ki Gyurcsány Ferenc Szolnokon. Az MSZP korábbi miniszterelnökét, a párt Demokratikus Koalíció Platformjának elnökét előadása előtt mintegy 400 ember tapsa fogadta Szolnokon, a MÁV Csomóponti Művelődési Házban.

A politikus bevezetőjében úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány elsősorban a kispénzűeket sújtó intézkedései egy burkolt megszorító csomag részei, melyre azért van szükség, mert a jelenlegi államfő “odaadta a pénzt a gazdagoknak”. Az elmúlt időszakban Magyarországon újra eluralkodott félelem és bizonytalanság azonban még a pénztelenségnél is rosszabb – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc bírálta az alkotmányt és annak előkészítését is. “Orbán Viktornak arra kellett a fülkeforradalom, hogy megindokolhassa: miért akar 4 hét alatt végezni ezzel a munkával. Ilyen lóhalálában csak zoknit szoktak stoppolni” – mondta a politikus, aki szerint a kérdőíveken a kormányfő nem mert komoly kérdéseket feltenni az embereknek.

Úgy vélte: az alkotmány nem vesz róla tudomást, hogy ma több százezer olyan ember él az országban, aki szeretne dolgozni, de “ha belegebed sem talál munkát”. Az új alaptörvény éppúgy antiszociális lesz, mint ahogyan maga a jelenlegi miniszterelnök is szociálisan érzéketlen – közölte, jelezve: a törvényhozás bojkottja a baloldal számára csak kivételes esetben elfogadható eszköz, de az alkotmányozásnak ez a módja indokolttá teszi az MSZP-s képviselők távolmaradását.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: “mi nem egyszerűen a mostani Orbán kabinet, hanem a jelenlegi autokratikus, kicsit +neohorthysta+ rendszer ellenzéke vagyunk, akik egy egészen másfajta Magyarországot szeretnénk.” Szólt arról is: nem kizárt, hogy a mostani kormányzati ciklus során “megtörténik a kijózanodás”, mert ki fog derülni: a nagy reményekkel várt új kurzus többet visz, mint hoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik