Belföld

Budainak húsz HM-ingatlan gyanús

A kormánybiztos az objektumokra is kiterjeszti vizsgálatát.

Fapál László volt helyettes államtitkár ingatlanügye mellett további húsz, a honvédelmi tárcához köthető 2002 és 2010 között történt gyanús ingatlanértékesítés áll vizsgálat alatt. Ezt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentette be az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának ülésén.

Az ingatlanok vevői között egykori miniszteri biztosok, volt államtitkárok és helyettes államtitkárok, magas beosztású katonai vezetők vannak. Az eddigi adatok alapján a több mint 1 milliárd 113 millió forint összértékű ingatlanokat 315 millió forintért adták el – közölte a kormánybiztos, aki szerint a felújításokat is vizsgálják, ugyanis valamennyi érintett ingatlant ugyanaz a cég újította fel.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint Juhász Ferenc akkori miniszternek tudnia kellett az eladásokról, hiszen egy 2006-os feljegyzést – amelyben szerepeltek az értékesítésre kijelölt ingatlanok – ellenjegyzett. A feljegyzésen – amelyet az albizottsági ülésen Budai Gyula fel is mutatott – kézzel írva az áll, hogy “a miniszterelnök úrral történt konzultáció alapján a vezetői lakások kivételével a lakások elidegenítésével egyetértek”.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint ki kell vizsgálni azt is, hogy bár a miniszterelnök akkor konkrétan meghatározta, hogy a vezetői lakások kivételével történjen az ingatlanok értékesítése, ennek ellenére vezetői lakásokat is eladtak.

Korondi Miklós, az albizottság jobbikos tagja arról faggatta a kormánybiztost, hogy tervezi-e kiterjeszteni a vizsgálatot valamennyi, a honvédelmi tárca korábbi tulajdonában álló ingatlan értékesítésére. Budai Gyula azt mondta, ki fogják terjeszteni a HM-objektumokra a vizsgálatot. Példaként említette a Bolyai János Katonai Műszaki Kar Üllői úti épületének eladását, amit megfogalmazása szerint “bagóért” értékesítettek, majd mivel ezt követően a földdel tették egyenlővé, a “befektető jól járt ezzel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik