Belföld

Százmilliós beruházást hozhat Medinának a NATO-radar

A honvédelmi tárca kompromisszumra törekszik a korszerűsítéssel kapcsolatban.

A korábbi kormányok mind a Zengő, mind a Tubes esetében hatalmi arroganciával kezelték a kérdést, nincs olyan szándékunk, hogy erőből szeretnénk megvalósítani valamit – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökök este a kérdésről Medinán rendezett lakossági fórumon.

Az új három dimenziós NATO-radar medinai helyszínének kiválasztásáról azt mondta: fontos szempont volt, hogy az ne közvetlen lakókörnyezetben, ne természetvédelmi területen legyen, illetve, hogy korszerűsítsenek egy régi, működő radarállomást. “Ezzel a NATO igényeit is kielégítjük, és a mi légterünket is biztonsággal ellenőrizhetjük” – tette hozzá.

Kitért arra: a Mecsek magasabban fekszik, mint Medina, és árnyékolja a térséget, ezért két, úgynevezett réskitöltő radarállomást kell működtetni. Szavai szerint egy ilyen állomás működtetése évi 1,4 milliárd forintba kerül, de ezt tartalmazza a HM költségvetése.

A fórumon a medinaiak főként az új radar egészségre gyakorolt hatásáról, és arról tettek föl kérdéseket, a falunak milyen előnyei vagy estleges hátrányai származnak az új radarállomásból. A HM államtitkára előbbivel kapcsolatban azt mondta: az új radarállomás elektromos kisugárzása töredéke annak, amit a jelenleg Medinán működő berendezés kibocsát.

Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkari főnök a Sugárbiológiai Intézet adatait idézte: a Medinán tervezetthez hasonló, békéscsabai radar esetében a fajlagosan elnyelt teljesítmény 0,01 watt kilogrammonként, ami lényegesen kisebb a 0,08-as egészségügy határértéknél.

A Tolna megyei településnek juttatandó támogatásról Simicskó István konkrét összeget nem említett, de úgy fogalmazott, hogy “a tárca részéről kifejezett szándék van arra, hogy a Medinán élő emberek életminőségét megpróbálja egy kicsit javítani”. Horváth István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője ennek kapcsán több százmillió forintos beruházásról beszélt. Ő azt mondta, hogy a medinai radarkorszerűsítés nem eldöntött tény, hanem egy lehetőség Medina előtt.

Az államtitkár a fórumon feltett további kérdésre, miért nem rendeznek népszavazást a radarállomásról, azt mondta: lehet, hogy ez a járható út, ezt a medinaiaknak kell eldönteniük. A politikus megkérdezte a jelenlévőket, hányan ellenzik a radarállomás korszerűsítését, erre kilencen emelték fel a kezüket.

A Honvédelmi Minisztérium március 8-án jelentette be, hogy a Zengőre, majd a Tubesre tervezett, de tiltakozás miatt meghiúsult légvédelmi radarállomást Medinán építik fel. Hende Csaba honvédelmi miniszter később arról számolt be, hogy a NATO elfogadta a helyszínt; az 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő lokátorállomást várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós radarrendszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik