Belföld

Hiller szerint sérül a világnézetileg semleges oktatás

MSZP: káros, hogy több pénzt kapnak az egyházi iskolák, mint az önkormányzatiak.

Az MSZP szerint iskolaátadási hullámot indítottak el a tavalyi jogszabályváltozások. Azok miatt az önkormányzatok jól járnak, ha lemondanak oktatási intézményeikről valamely történelmi egyház javára – közölte a párt társadalompolitikai kabinetjének vezetője.

Hiller István véleményét példákkal alátámasztva azt mondta, az állam ma több pénzt ad egy egyházi iskolának, mint egy ugyanakkora önkormányzati fenntartásúnak. Ráadásul a helyhatóságok azért is érdekeltek az iskolaátadásban, mert az így megspórolt összeget nem kell oktatási célra fordítaniuk – tette hozzá.

A szocialista politikus ezt károsnak nevezte. Szerinte az államnak minden iskolafenntartónak azonos feltételeket kell biztosítania. Hiller István a Pedagógusok Szakszervezetéhez hasonlóan úgy ítéli meg, alkotmányellenes, ha bármely településen – mivel lakóhelyükön csak egyházi fenntartású oktatási intézmény működik – a gyermekek elveszítik a lehetőséget, hogy világnézetileg semleges iskolába járjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik