Belföld

UD Zrt: a megvádolt MDF-esek nem mentek el a perre

Sem Dávid Ibolya, sem Herényi Károly nem vett részt az első tárgyalási napon.

Az UD Zrt.-vel összefüggésben megvádolt MDF-es politikusok nem jelentek meg a büntetőper első, szerdai tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, így az a távollétükben kezdődött el. A két másik, megvádolt, szocialista politikus, Szilvásy György volt titokminiszter és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának egykori alelnöke eljött a tárgyalásra.

Az ügyészség szerint 2008-ban a két akkori kormánypárti politikus a parlament nemzetbiztonsági bizottságában telefonbeszélgetések leiratát osztotta ki azért, hogy lejárasson, kompromittáljon két akkori ellenzéki politikust. A két MDF-es politikus pedig ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítette az MDF 2008 őszi tisztújításán elnökjelöltként indulni kívánó Almássy Kornélt.

A Központi Nyomozó Főügyészség személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat tavaly decemberben a négy politikus ellen, illetve Dávid Ibolyát kényszerítéssel is megvádolta.

Jelenleg a terjedelmes vádirat ismertetése zajlik, ezután a szerdai tárgyaláson feltehetően az első- és másodrendű vádlottat hallgatják meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik