Belföld

A többség nem szigorítana az abortusztörvényen

Ellentmondásos a magyarok véleménye az abortuszról.

Egy a Népszabadságban ismertetett felmérés szerint a többség az önálló döntés körébe sorolja a terhesség megszakítását, de a megkérdezettek fele azt állította: a magzatnak a fogantatás pillanatától kezdve joga van élethez. Ez a mostaninál lényegesen szigorúbb szabályozást feltételezne, amivel viszont már nem értenének egyet a kutatásban résztvevők.

A többség megfelelőnek tarja a jelenlegi szabályozást. (Most az anya válsághelyzetre hivatkozva a terhesség 12. hetéig kérheti a terhesség megszakítását.) Arra, hogy mindenkinek saját döntése, megtartja-e magzatát, gazdasági, családi ok miatt indokolt lehet-e az abortusz, a megkérdezettek csaknem háromnegyede igennel válaszolt. Akinek volt már abortusza, ennél is megengedőbb.

A többség (60 százalék) szerint az abortusz főleg egyéni kérdés. 15-16 százalék szerint erkölcsi, illetve orvosi döntés elsősorban, a megkérdezettek 45 százaléka nem tudja, van-e jogi feltétele a terhesség megszakításának. Csak minden negyedik válaszadó említette, hogy vannak bizonyos szabályok, miközben a válaszadók közül minden harmadik nőnek volt már abortusza.

Az abortusz kérdésében egyetlen európai ország alkotmánya sem olyan szigorú, mint a most készülő magyar – állítja a Reprodukciós Jogok Központja nevű New York-i szervezet. A Patriarchátust Ellenzők Társaságának szakértői szerint pedig, ha a kormány nem akarná az abortuszt szigorítani, nem tenné az új alkotmányba „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” tagmondatot.

A Népszabadság emlékeztet arra is, hogy az új alaptörvényből kikerülne a legmagasabb szintű egészséghez való jog, és már nem szerepel benne az sem, hogy az állam ezt a polgároknak a társadalombiztosítás keretében nyújtja. A tervezet szerint nem a testi és lelki egészséghez, hanem annak megőrzéséhez van joga mindenkinek.

A paragrafust a lap által megkérdezett jogászok mindegyike addig támogathatónak ítélte, míg „a lehető legmagasabb szintű” ellátást kivették belőle, mert annak számon kérhető tartalma eleve nem volt. Dr. Huszár András címzetes egyetemi tanár szerint ugyanakkor e szövegrész kihagyása megnyitja az anyagi helyzettől függő ellátást, amely felgyorsíthatja az egészségügy piacosítását.

A szakember szerint az alkotmányban olyan megfogalmazásra volna szükség, amely ugyan nem a legmagasabb szintű ellátás fogalmát írja le, de tartalmában garantálná az ország anyagi lehetőségei mellett adható gyógyulás lehetőségét. Kovács József bioetikus a tisztes minimumellátáshoz való jogot rögzítené az alaptörvényben.

AJÁNLOTT LINK:

A többség abortuszpárti (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik