Belföld

Gárdisták tüntettek a rendőrpalotánál

Arra hívták fel a belügyminiszter és a kormány figyelmét arra, hogy még mindig nincs elég rendőr néhány településen.

A közbiztonság javításáért tüntetett a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező szerveződés hétfőn a fővárosban, a rendőrség XIII. kerületi, Teve utcai székháza előtti füves részen.

A mintegy 100 ember részvételével tartott demonstráción a szónokok azt hangsúlyozták, hiába ígérte meg a kormány, hogy két hét alatt rendet tesz az országban, ez elmaradt. A “cigánybűnözést” emlegetve a közbiztonság területén tapasztalható “fejetlenség” ellen tiltakoztak, és felhívták a belügyminiszter és a kormány figyelmét arra, hogy még mindig nincs elég rendőr néhány településen.

A tüntetés szervezői szerint vissza kellene állítani a csendőrséget, és elhangzott az is, hogy a politikának támogatnia kellene az olyan szervezeteket, mint a Magyar Nemzeti Gárda.

A Magyar Gárda egyesületet és mozgalmat 2009 júliusában jogerősen feloszlatta a Fővárosi Ítélőtábla, határozatát a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta 2009 decemberében. Március elején büntetőper kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Gárda Új Magyar Gárda néven történő újjászervezése miatt. Ugyancsak perbe fogták az Új Magyar Gárda főkapitányát, a büntetőperben Kiss Róbertet folytatólagosan elkövetett hatósági rendelkezés elleni izgatással, valamint két társával együtt egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják.

A hétfői demonstráción felszólalt Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője is, aki szerint a belügyminiszter olyan parancsot kapott, hogy lehetetlenítse el a gárda működését. A politikus szerint erre jó példa, hogy a rendőrség március 1-én feloszlatta a szervezet rendezvényét a Hősök terén.

A hétfői tüntetésen rendbontás nem volt. A BRFK sajtóügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy a rendezvény békés volt, senkit nem kellett előállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik