Belföld

Alkotmánybírósághoz fordulhatnak a bírák

Azt mondják: aggályos a 2006-os zavargások után kizárólag rendőrök vallomása alapján hozott ítéletek semmisségéről szóló törvény .

A Népszabadság szerint miután a főbíró alkotmányosan aggályosnak tartja a Balsai-féle semmisségi törvényt, könnyen előfordulhat, hogy az ügyeket tárgyaló bírák fordulnak az Alkotmánybírósághoz, ami több hónapos csúszást eredményezhet.

A lap pénteki számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy vannak bírák, akik célszerűnek tartanák, hogy az AB-hez forduljanak, és az is felmerült, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság néhány bírája elfogultságot jelent be, ha kollégája korábbi ítéletét kell a törvény alapján – mérlegelés nélkül – semmissé nyilvánítania.

A 2006-os zavargások után kizárólag rendőrök vallomása alapján hozott ítéletek semmisségéről szóló törvény az eljárás lefolytatására szoros határidőket ír elő, a semmissé nyilvánításoknak október 23-ig meg kellene történniük – emlékeztet a lap. Hangsúlyozva azonban, hogy ha egy bíró az AB állásfoglalását kéri, akkor ez a határidő aligha lesz tartható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik