Belföld

2013-ban lép életbe a pedagógus-életpályamodell

Hoffmann Rózsa béremelést, társadalmi elismerést ígért.

A törvény nagyobb megbecsülést, társadalmi elismerést nyújt majd a szakterületen dolgozóknak – ígérte a Magyar Önkormányzatok Szövetségének tanácskozásán az oktatásért felelős államtitkár. A pedagógusok fizetése is emelkedni fog, arra a költségvetés 100 milliárd forintot különít majd el, a forrását azonban még elő kell teremteni – tette hozzá Hoffmann Rózsa.

Mint mondta, a közoktatási koncepció néhány héten belül a kormány elé kerül. Szerinte az új törvényre azért van szükség, mert a 2003-ban hozott túlszabályozott volt, több mint százszor változtattak rajta, mégis rossznak bizonyult. Az új jogszabály lazább szerkezetű lesz, nagykorúként kezeli alkalmazóit, a lelkiismeret, a felelőség és a szakmai tudás jelenti alappillérét. A gyerekekkel szembeni elvárásoknál a munkára, a kötelességtudatra helyezi a hangsúlyt.

2012-től az állam a fenntartó önkormányzatoktól átvállalja az iskolák működtetése költségein belül 85 százalékot kitevő pedagógusbérek, járulékok fizetését. A fennmaradó 15 százalék biztosítása az önkormányzatokra hárul, de ha azt sem tudja kigazdálkodni, az intézményt átveszi az állam. A terv szerint az aprótelepüléseken az elmúlt években bezárt kisiskolák újraindítása is lehetővé válik, a kezdeti lépésekhez pályázat útján lehet majd pénzhez jutni, a pályázatokat napokon belül meghirdetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik