Belföld

A lakáshitelesekről vitázna az LMP

A lakáshitelválság rövid és hosszú távú megoldásait járnák körül. Cél, hogy a nehéz helyzetbe került hitelesek sorsa jobbra forduljon, és ne kerüljenek az utcára.

Politikai vitanapot kezdeményez az LMP a lakáshitelezés helyzetéről – jelentette be szerdai, Ertsey Katalinnal közös parlamenti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

Az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azt mondta, hogy az eddigi egyeztetések során kiderült, az MSZP és a Jobbik is támogatja a kezdeményezésüket. Elmondta, hogy a vitanapon a lakáshitelválság rövid és hosszú távú megoldásait járnák körül, illetve lehetőséget teremtenének arra, hogy az állampolgárok lássák, a kormány mit végzett, illetve mi az, amit nem végzett el az ügyben.

Pártja rövid távú megoldási javaslatai között említette, hogy a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása helyett egy alternatív eszközkezelő létrehozását javasolják. Hosszú távú megoldásként pedig szerdán benyújtanak egy 7 plusz 1 pontból álló pénzügyi módosító csomagot, amely azt szolgálja, hogy a nehéz helyzetbe került hitelesek sorsa jobbra forduljon, és ne kerüljenek az utcára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik