Belföld

Mesterházy: alkotmányos puccs zajlik

Mesterházy Attila szerint alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyet csak a demokratikus többség megteremtésével lehet megakadályozni.

Ha ez sikerül, az alkotmányos puccs el fog bukni – mondta az MSZP elnöke pártja ünnepi rendezvényén kedden a Pilvax közben.

Mesterházy Attila kijelentette: az új alaptörvény kormánypárti tervezete méltatlan március 15. örökségéhez, a benne foglaltak nem a szabad és független Magyarország értékei. “Veszélyben a szabadság, a demokrácia és a közös hit, hogy együtt, összefogva, közösen teremthetünk jobb világot magunknak és gyermekeinknek” – mondta a szocialista pártelnök, megjegyezve, az idei nemzeti ünnepen a szabadság és az életminőség javulása helyett kirekesztést, a szabadság korlátozását, a demokratikus intézmények eltiprását és a nehéz helyzetben lévők érdekének semmibe vételét látni.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: fülkeforradalom címén alkotmányos puccs zajlik Magyarországon. “Leszámolással való fenyegetés, közhatalmi intézmények elfoglalása, független intézmények lerombolása után beteljesedni látszik az alkotmányos államcsíny; a Magyarországra kényszerített új alkotmány egyetlen célja, hogy hosszú távra biztosítsa egy szűk politikai elit hatalmát” – mondta az MSZP elnöke. A pártelnök kiemelte, az alkotmányos puccs el fog bukni, ha elegen mondják ki: “eddig, és ne tovább”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik