Belföld

Terroristák ellen nem jó az új technika

Nem alkalmas a Terrorelhárítási Központ (TEK) feladatainak elvégzéséhez a készenléti és rendészeti szerveknél jelenleg használt milliárdos kommunikációs rendszer, az EDR.

A több milliárd forintból kifejlesztett rendszert használja a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és más szervezetek is. A TEK a Parlament Honvédelmi Bizottságától pénteken kért mentességet közbeszerzés alól, 800 millió forint értékben. Autófelújítás, technikai eszközök és titkos szoftverlicenszek mellett az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer, vagyis EDR helyett régi típusú, analóg rádiókat akarnak vásárolni. A gyors akcióknál ugyanis hátrány, hogy a rendszer néhány másodperces késéssel továbbítja abeszélgetéseket.

Az országgyűlés honvédelmi Bizottságának csütörtöki ülésén készült felvételt vasárnap helyezték fel az Egyenlítő blogra. Arról korábban már az RTL Híradó is beszámolt, hogy a TEK a bizottsági ülésen újabb 800 millió forintra kért mentességet a közbeszerzés alól. Az indoklás szerint a terrorfenyegetettség növekedése miatt, illetve a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmének megerősítése miatt kell a pénz.

A blogra felkerült felvételből azonban kiderül az is, hogy számítástechnikai és egyéb berendezések, illetve titkos szoftverlicenszek mellett analóg rádiók beszerzésére is kell a pénz, mivel a jelenleg működő EDR rendszer jeltovábbítás szempontjából késésben van.

Az EDR technikát egyébként több milliárdos beruházással PPP beruházásban vásárolta az állam. A megvalósítás a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. feladata volt. A cég internetes oldalán szereplő adatok szerint először Budapesten adták át, 2006-ban, majd az ország keleti és nyugati felén is lefedettséget biztosítottak. Az országos hálózatban 273 bázisállomás működik, amelyek 42 ezer készülék használatának technikai háttérbázisát biztosítják.

A többféle digitális adattovábbításra alkalmas zárt rendszer nem lehallgatható (mint az analóg vagyis a régi URH-) rádiók. Az EDR rendszer továbbá digitálisan rögzíti, hogy ki, melyik rádióban mit mondott és ez később visszakereshető. A rendszer hátránya viszont, hogy fenntartása évente több mint 10 milliárd forintba kerül.

Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja részletesen rákérdezett a felmerülő költségekre, így arra is, hogy miért kell az új, titkosított jelrendszert használó technika helyett a könnyen lehallgatható. Az analóg rendszer erre csak nagyon korlátozottan alkalmas. Harangozó Tamás elmondta, hogy az ülésen erre a BM helyettes államtitkára egy példát hozott fel, amiből az derült ki, hogy a TEK egy-egy gyors akciójánál hátrány, hogy az EDR néhány másodperces késéssel továbbítja a beszélgetéseket. Harangozó Tamás szerint azonban felmerül a kérdés, hogy ha a TEK-nek gondja van az EDR-rel, akkor a többi készenléti szervnél mi a helyzet. Szerinte nem megoldás, hogy egy szervezetnek vásárolnak analóg rádiókat, ha tényleg probléma van a rendszerrel.

A 800 milliós közbeszerzés alóli felmentést egyébként megszavazta a bizottság a TEK-nek. A szocialista képviselők nemmel szavaztak. Harangozó Tamás szerint nem elfogadható, hogy amíg az ország biztonságáért jórészt felelős rendőrségtől milliárdokat vonnak el, a rendőrök munkakörülményei nincsenek megfelelően biztosítva, addig a TEK tavaly 10 milliárdot kapott, szintén a közbeszerzés alól felmentve, most pedig újabb 800 milliót. A TEK egyébként 2010-ben már kapott 97 millió forintot híradástechnikai beszerzésre, most újabb 60 millió forintot fordítanának erre a célra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik