Belföld

Szanyi kikelt magából: cigányokról, zsidókról és fekete csótányokról beszélt

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy tegyen rendet Gyöngyöspatán, ahol a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai "járőröznek".

Szanyi Tibor, a szocialisták elnökségi tagja szombati közleményében úgy fogalmaz: tarthatatlan, hogy az Orbán-kormány, amely tavaly júniusban büszkén jelentette, hogy két hét alatt rendet tett az országban, “valójában még Gyöngyöspatáig sem jutott el. Szanyi szerint a településen már két hete a gárda utódja, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület az úr”. Az MSZP-s politikus azt állítja, hogí a szervezet rettegésben tartja a települést, ezért itt az ideje, hogy a kormány “ne csak a száját jártassa”.

Kitér arra is: mivel Zagyva György Gyula szombaton is ott volt a Heves megyei településen, egyértelmű, hogy a mentelmi jog mögé bújó jobbikos képviselők szervezik “a két hete tartó megszállást”, amelynek során “a helybeli cigány lakosság számára de facto kijárási tilalmat vezettek be”.

“A magyar kisebbségek, különösen a cigányok és zsidók nevében felszólítom a kormányt, hogy az Alkotmányból kitakarítani szándékozott kisebbségek helyett a Gyöngyöspatán grasszáló “fekete csótányokat” takarítsa ki az országból és tegyen végre rendet” – írta közleményében Szanyi Tibor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik