Belföld

Szájer: a hazugság összehozta a baloldali pártokat

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a plénum lejáratta magát a magyar médiatörvény elítélésével.

A fideszes Szájer József szerint az Európai Parlament (EP) lejáratta magát a magyar médiatörvényt érintő csütörtöki határozatával. Az EP-képviselő strasbourgi keltezésű blogbejegyzésében “utánlövésnek” nevezte a döntést.

Az EP csütörtökön a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg: a szocialista, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció közös indítványára 316-an voksoltak igennel, 264-en nemmel, 33-an pedig tartózkodtak Strasbourgban.

Szájer József az erre reagáló blogbejegyzésében azt írta: “a sommás ítélet, amelyet Magyarországról az európai baloldal pártjai mondanak, a múltról szól, arról a múltról, amit a hétfői budapesti szavazás már meghaladott”. (Hétfőn a magyar Országgyűlés elfogadta azokat a módosításokat, amelyekről megállapodott a kabinet az Európai Bizottsággal.)

A fideszes politikus szerint az EP határozata most már nem Budapesttel, hanem Brüsszellel és a liberális Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztossal, “no meg a valósággal van háborúban”, hiszen a bizottság alelnöke hétfőn világossá tette, hogy a magyar médiatörvény nemcsak az európai uniós médiaszabályokkal, hanem az EU alapjogi chartájával is összhangban van. Ebben az ügyben alapos és részrehajlás nélküli vizsgálatot csak az Európai Bizottság folytatott le; sem az Európa Tanács, sem az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem folytatott semmilyen vizsgálatot, csak “sajtódeklarációkat” adtak ki – tette hozzá.

Szájer József kiemelte, hogy az EP határozatának nincs jogkövetkezménye, a tanulságokat azonban szerinte érdemes levonni. Az egyik – mint írja – az, hogy a baloldal “alkatilag képtelen” veszíteni, hiszen három hete a parlamenti ülésen levették a szavazást a napirendről, mivel éppen az előző nap állapodott meg a bizottság és a magyar kormány a témában. “Rövid megingás után” viszont múlt héten szinte változatlanul éledt újra a szocialista-kommunista-zöld-liberális javaslat, mintha mi sem történt volna.

A politikus kitért arra is, hogy a csütörtöki szavazás előtt a Fidesz pártcsaládja, a néppárti frakció visszavonta alternatív határozattervezetét, amely elítélte a magyar kormány elleni támadásokat a médiatörvénnyel kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban kifejtette: az Európai Néppárt frakciója az inkorrekt eljárás ellen azzal tiltakozott, hogy visszavonta saját határozattervezetét, hiszen az ügy, amely annak benyújtása alapjául szolgált volna korábban, hétfőn megszűnt létezni. “Felszólítottuk a többi pártot, hogy ők is vonják vissza az okafogyottá vált javaslatukat, de politikai előítéleteik miatt inkább vállalták a hazugságot” – fűzte hozzá.

A másik tanulság Szájer József az, hogy “a valóság sosem számít ott, ahol a baloldal pártjai a hazugság oldalán össze tudják hozni a többséget”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik