Belföld

Médiatörvény: a Fidesz hazugozza, az MSZP dicsőíti az EP-t

A Fidesz szerint hazug az Európai Parlament médiatörvényről szóló határozata. Az MSZP szerint viszont komolyan kell venni az elmarasztalást.

A baloldali frakciók hazug határozatot fogadtak el a magyar médiatörvényről az Európai Parlamentben (EP) – áll a Magyar Néppárti Képviselőcsoport közleményében, miután a testület állásfoglalásban marasztalta el Magyarországot. A Fidesz honlapján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a határozat szövege figyelmen kívül hagyja a médiatörvény hétfői módosítását, valamint Neelie Kroes európai médiaügyi biztos nyilatkozatát, miszerint a magyar médiatörvény összhangban áll az uniós normákkal. A fideszes EP-képviselők által jegyzett dokumentumban azt írják, “képmutató és felelőtlen a magyar szocialisták magatartása, akik, míg Európában folyamatosan a médiatörvény és a magyar kormány ellen kampányolnak, addig Magyarországon az uniós kérésnek eleget tevő módosításokat leszavazták”.

Az MSZP szerint azonban nagyon fontos politikai figyelmeztetést fogadott el meggyőző többséggel az Európai Parlament, ezt az Orbán-kormánynak komolyan kell vennie – közölte Tabajdi Csaba, a szocialisták EP-delegációjának vezetője. A határozatban az Európai Parlament a magyar médiatörvény további felülvizsgálatát sürgeti, és felszólítja a magyar kormányt, hogy a változtatások során vegye figyelembe az európai szervezetek kritikáit is. Göncz Kinga szocialista EP-képviselő pedig úgy véli: olyan médiaszabályozásra van szükség, amely kielégíti a magyar sajtószabadság érvényesülésének követelményeit, biztosítja az állampolgárok szabad tájékozódását és nem kényszeríti öncenzúrára az újságírókat.

Az LMP is megszólalt az ügyben. Ők azt mondják: az Európai Parlament csütörtökön elfogadott határozati javaslata újra egyértelművé tette, “amit a kormánypárti politikusokon kívül mindenkit tud”: a magyar médiatörvény messze nem európai – jelentette ki közleményében Karácsony Gergely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik