Belföld

Maffiahálózat működik az agráriumban

A kormány kiszűri az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénylőket.

Ehhez már megvan a lista – mondta a vidékfejlesztési tárca államtitkára a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén, Szolnokon. “A háttérből még mindig irányítják a folyamatokat azok a maffiahálózatok, melyek az elmúlt 60 évben szerveződtek és telepedtek rá a mezőgazdaságra” – fogalmazott Ángyán József (a képen). Ezek felszámolását szívósan végig kell vinnie a kormánynak – tette hozzá a fideszes politikus.

Mint mondta: az ágazat versenyképességéhez újra meg kell teremteni szuverenitását, egy készülő rendelet ezért előírja majd, hogy csak az tekinthető magyar terméknek, amely legalább 95 százalékban hazai alapanyagokból készült. Emellett szükség van egy önálló pénzintézeti hálózat – gazdabankok – létrehozására és az agrárkamara megerősítésére is – közölte az államtitkár.

Mint ismert, korábban a kormány többször bírálta a Leader programot és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 közötti időszakának támogatási rendszerét. A támogatási időszak félidején a mintegy 1300 milliárd forintból a hátralévő évekre már csak közel 200 milliárd forint maradt, a pályázóknak pedig mintegy 5%-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik