Belföld

A gárdakapitány nem érzi bűnösnek magát

Megkezdődött a bíróságon az Új Magyar Gárda főkapitányának pere.

Kiss Róbertet folytatólagosan elkövetett hatósági rendelkezés elleni izgatással, valamint két társával együtt egyesülési joggal való visszaéléssel vádolják. A vádirat szerint Kiss Róbert a feloszlatott Magyar Gárda főkapitányaként a társadalmi szervezet megszüntetéséről szóló bírósági döntések ellenére a gárda újjáalakítására, további működtetésére buzdított.

Az ügyészség törvény elleni izgatással vádolja a korábban jogerősen feloszlatott Magyar Gárda vezetőit, akik a szervezet betiltása után több rendezvényt, illetve vonulást is szerveztek a fővárosbanés vidéken. A vádirat azt is rögzíti, hogy a formailag új szervezet deklarált céljaiban, szervezeti felépítésben a korábbival azonos.

Kiss Róbertet Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője védi. Védence nem tett vallomást, mindössze annyit mondott, hogy nem érzi magát bűnösnek. A per tanúmeghallgatásokkal folytatódik, az ítélet csütörtökön várható. A Magyar Gárda egyesületet és mozgalmat 2009 júliusában jogerősen feloszlatta a Fővárosi Ítélőtábla, határozatát a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta 2009 decemberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik