Belföld

Nem kerülhetik meg a budapesti fideszes polgármestereket

A kormány nélkülük nem tudna változtatni a jelenlegi önkormányzati rendszeren.

2013 január elsején jönne létre a járási közigazgatási rendszer, ha addig sikerül megvalósítani – értesült a Független Hírügynökség. Ennek keretén belül átalakulna a jegyzői rendszer is: egy jegyző az adott önkormányzat ügyeiért lenne felelős, egy másik pedig betagozódna a kormányhivatalokba. Itt intéznék a ma még önkormányzati ügyek egy részét, mint például az építési engedélyek kiadását.

A reform keretén belül változhat Budapest önkormányzati rendszere is. Van olyan terv, amely szerint megszűnne a fővárosi közgyűlés és csak kerületi testületek maradnának, egy másik elképzelés szerint viszont a kerületi képviselőtestületeket számolnák fel és csak a fővárosnak lenne közgyűlése.

A kormány ebbe nem akar beleszólni: mint ahogy azt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Független Hírügynökségnek elmondta, ezt rábízzák a budapesti politikusokra.

Ennek az a racionális oka az, hogy jelenleg a Fidesznek a parlamentben csak a fideszes fővárosi polgármesterekkel van meg a kétharmados többsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik