Belföld

Súlyosan visszaüthet a tankötelezettség leszállítása

A gyermekpszichológus szerint a döntés hatására még több lenne a munkanélküli.

Vekerdy Tamás szerint érthetetlen, hogy a jövő év szeptemberében hatályba lépő közoktatási törvény a tankötelezettség felső határát 18 évről 15 évre szállítaná le. A szakértő az Inforádiónak azt mondta, ez “nemzeti katasztrófa”, mivel általános iskolai végzettséggel nem lehet elhelyezkedni.

A gyermekpszichológus szerint az elképzelés ráadásul törvénytelen is, a hazánk által is elfogadott, a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezménybe ütközik. Hozzátette: a fejlett országokban csökkentés helyett inkább emelik a tankötelezettségi korhatárt.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak viszont úgy nyilatkozott: egyetért a kormány tervével, ráadásul ők az egyik javaslattevők. Mint mondta, egy-egy nemzedékből 180 ezer gyerek közül nagyjából húszezer semmilyen végzettségre nem tesz szert.

Nagy Anna kormányszóvivő a közrádiónak azt mondta, a változtatással a kétkezi munka becsületét állítanák vissza.

Mint beszámoltunk róla, a kedden bemutatott Széll Kálmán Terv szerint fel kell kínálni a 15. évüket betöltő fiataloknak, hogy választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy munkába állnak.

AJÁNLOTT LINK:

Vekerdy Tamás: Nemzeti katasztrófa a tankötelezettségi korhatár csökkentése (Inforádió)
Az MKIK üdvözli a tankötelezettség 15 éves korra való leszállítását (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik