Belföld

Botrány Debrecenben: kizárják a kórházból a daganatos betegeket

Sem a húsz, kezelésre érkezett beteget, sem orvosukat nem engedik be a debreceni Kenézy Gyula Kórházba.

Legalább húsz beteg és ugyanennyi biztonsági őr áll egymással szemben a debreceni Kenézy Gyula Kórházban. A daganatos betegek azért jöttek ide az ország több pontjáról, köztük Sátoraljaújhelyről, Mátészalkáról, hogy kezelőorvosukkal itt folytassák a terápiát. Ők ugyanis azt a tájékoztatást kapták, hogy március elsejétől ismét munkába áll Fábián Ferenc. A biztonsági őrök azonban sem őket, sem orvosukat nem hajlandók beengedni az intézmény területére.

Fábián Ferenc a Független Hírügynökségnek elmondta: elszántak mindannyian, addig fognak várakozni az igazgatóság előtt, amíg nem történik valami. Az állásába bírósági úton visszahelyezett, három szakvizsgával rendelkező orvos értetlenül áll a történtek előtt, szerinte törvénytelen, ami most a kórházban folyik.

Az előzményekről elmondta: 2009-ben bocsátották el állásából, az indoklás szerint azért, mert gorombán beszélt a munkatársaival, indokolatlanul küldött egy beteget (akit öt éve kezelt) CT-vizsgálatra, és félrevezette a menedzsmentet, mert azok állítólag csak két szakvizsgájáról tudtak. A három szakvizsgával rendelkező orvos 7 évig vezette az onkológiai osztályt. Szerinte azért váltak meg tőle, mert egy másik kolléga szemet vetett az állására. Munkaügyi pert indított, amit két év után meg is nyert. A bíróság januárban jogellenesnek és alaptalannak ítélte meg az elbocsátást, és hatmillió forintot is megítélt az orvosnak. A pénzt azonban a doktor a mai napig nem kapta meg.

A debreceni Kenézy Gyula Kórházban nem kívánnak nyilatkozni az ügyről. Az intézmény ezt szóvivője útján közölte a Független Hírügynökséggel. Szentgyörgyi János hozzátette: a betegellátás zavartalanul folyik a kórházban.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.