Belföld

Fővárosi romaügyi biztos lett Makai István

A Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés vezetője térítésmentesen látja el a feladatot.

Makai Istvánt nevezte ki Budapest romaügyi biztosává Tarlós István főpolgármester – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatója. Makai március elsejétől látja el feladatát, megbízatása határozatlan időre szól.

A közleményben emlékeztetnek: Tarlós István főpolgármester kiemelt ügyként kívánja kezelni a budapesti romák felzárkóztatását és polgárosodásának elősegítését, s ennek érdekében nevezte ki a posztra Makai Istvánt.

A megbízott hatáskörébe tartozik “a fővárosi romák élethelyzetét befolyásoló, felzárkóztatásukat hátráltató problémák összegyűjtése, rangsorolása, programok előkészítése. A romaügyi biztos a romák helyzetét érintő kérdésekben véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik majd – olvasható a kommunikációs igazgató közleményében.

Makai István fővárosi roma politikus második ciklusát kezdte meg a január 9-i kisebbségi választások eredményeként a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) élén. Ő irányítja a tavalyi kisebbségi választásokon az ország második legerősebb roma civil szervezetévé vált Roma Polgári Tömörülést (RPT). Az FCÖ az Országos Roma Önkormányzat utáni legbefolyásosabb választott roma érdek-képviseleti szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik